Nagyon jó.
Végy egy táncritmust, vegyél sok dallamot, amiket hajdan egy tánchoz játszottak. Indulj el a lényeggel, a maggal, ami három hang. Rajzolj három vonalat a vászonra.
Vedd tudásodat, hang-emlékeidet, hang-élményeidet. Meríts belőlük. Tedd őket egymás mellé, fölé, szóljon az a két szólam, szóljon a fent és lent, a bal és a jobb. Vagy menjenek párban, egymás mellett. Aztán váljanak szét, nyissák az ajtót, lépjenek ki a házból, induljanak világgá.
Hallom és látom. Repetíció, de több annál, organikus, fák növekedése, levelek sarjadása. Geometria, de élő, nem hidegen tökéletes, hanem esendő. Emberi hang, nem program.
Kollázs. Mozaik. Struktúra. Építkezés, egymásra-rakás, majd lebontás. Elindulás és megérkezés. Őrült beszéd, de van benne rendszer. A ma lenyomata.
Válasszunk ki a káoszból valamit, amit megmentésre, életre jónak találunk. Mutassuk fel, forgassuk, mint egy kristályt, hadd csillogjon ezer lapján a fény. Merítsük kezünket a folyóvízbe, és próbáljuk az időt, ami majd kifolyik ujjaink közül, pár pillanatig tenyerünkben tartani.
A víz tükrében ott az arcunk.
(Kovács Márton: Ugrós)
(2024)