Mesék

ISTEN KEGYELME

Volt egyszer egy gazdag ember, és volt neki három fia. Történt egyszer, hogy apjukat nagyon megbántották, és az apjuk ezt mondta nekik:
– Menjetek világgá, ne is lássalak titeket! Szemem elé ne kerüljetek, amíg Isten kegyelmét meg nem találjátok. Amikor megtaláltátok Isten kegyelmét, akkor jöjjetek haza.
Elmentek hát hárman, és sokat vándoroltak az erdőben. A legöregebb fiú talált egy öregembert egy kis kunyhóban, s kérte, hogy adjon neki szállást. Az öreg adott neki szállást, de reggel a fiú fölkelt, és úgy elment, hogy nem mondott egy köszönést vagy köszönetet sem.
Másik este ment a középső, ő is kért és kapott szállást. Másnap ő is elment, hogy nem mondott egy köszönést vagy köszönetet sem.
A harmadik este a legfiatalabb találkozott az öreggel, de ő szépen kérte:
– Kedves öregapám, szépen kérem, adjon nekem szállást, mert világgá kell mennem, hogy megtaláljam Isten kegyelmét.
Az öreg ember adott neki szállást. A legfiatalabb fiú egész éjjel az öreggel beszélgetett, aztán reggel, amikor felkelt, nagyon szépen megköszönte.
– Kedves öregapám, én indulok Isten nevében. Mondja meg nekem, hol fogom én megtalálni Isten kegyelmét?
Akkor az öreg ezt mondja neki:
– Ej, fiam, itt volt a két bátyád, de egyik sem fogja megtalálni Isten kegyelmét, mert nem voltak hálásak, de te már megtaláltad nálam Isten kegyelmét. Bucskázz át a fejeden egyszer!
A fiú átbucskázott a fején, és szarvassá változott, agancsán aranyalmával. Aztán másodszor is átbucskázott, és hallá változott, arany pikkelyekkel. Amikor harmadszor is átbucskázott, madárrá változott, arany tollakkal.
– Most menj világgá, és mindenhol szerencsés és boldog leszel.
Hallgatott az öregre, és elrepült a király udvarába. Ott visszaváltozott fiúvá, és kérte a királyt, hogy fogadja fel szolgának. A király így is tett. Ennek a királynak volt egy szép leánya és egy másik szolgája.
Történt egyszer, hogy a királynak háborúba kellett menni. Elment a háborúba, és mindkét fiút magával vitte, hogy legyenek mellette. Úton voltak három nap és három éjjel. Amikor eljött a harmadik éjszaka, a királynak eszébe jutott, hogy otthon hagyta csodás buzogányát, ami megvédi őt a bajtól.
– Most nem mehetek sem haza, sem tovább, mert nem fogok szerencsével járni, hanem aki nekem egy nap és egy éjszaka alatt elhozza, amit otthon hagytam, hozzáadom a lányom feleségül.
Mindkét szolga elindult visszafelé, aztán amikor a legfiatalabb fiú egyedül volt az erdőben, odakötötte lovát egy fához. Átbucskázott a fején és szarvassá változott, amíg az erdőből kifutott. Amikor az erdő végére ért, egy nagy folyó előtte. Átbucskázott a fején és hallá változott, amíg a folyóban úszott. Amikor a folyót átúszta, ismét átbucskázott a fején, és madárrá változott, arany tollakkal.
Éjfélkor ért a király udvarába, átrepült a strázsa felett, a királylány ablaka nyitva volt, berepült az ablakon, átbucskázott a fején, és szép ifjúvá változott. A szobában aludt a királylány, mellé lépett és felébresztette.
– Kelj fel fenség, és nehogy megijedjél!
De a királylány megijedt és a strázsáért akart kiáltani.
– Hagyd a strázsát, nem vétett ő semmit. Nem láthatott, mert madár voltam, amikor a szobádba berepültem. Király apád küldött, hogy elvigyem, amit itthon felejtett, és hogy higgy nekem, íme, megmutatom, milyen voltam, amikor a szobádba berepültem.
Akkor átbucskázott előtte a fején és szarvas volt. A királylány, miután megnézte, levette az aranyalmát a szarváról, és eltette a zsebébe.
– Ilyen voltam, amikor az erdőben futottam.
Megint bucskázott egyet és hal volt, arany pikkelyekkel.
– Ilyen voltam, amikor a folyóban úsztam.
A királylány levett három pikkelyt a nyakáról és eltette a zsebébe.
Harmadszor is átbucskázott a fején és madár volt, arany tollakkal.
– Ilyen voltam, amikor a strázsa felett átrepültem.
A királylány levett három tollat a nyakáról és eltette a zsebébe. Nagyon tetszett neki az ifjú. Odaadta neki, amiért jött, és ő elrepült. Amikor a lovához ért, még korán lett volna a király elé menni. Kardjával füvet vágott, a lova elé vetette, és lefeküdt, hogy egyet pihenjen.
A másik fiú az erdőben járt, és odaért az alvó ifjúhoz. Amikor meglátta, hogy mélyen alszik, leszúrta a kardjával, elvette a buzogányt és elvitte a királyhoz. A király hálálkodott:
– Amikor véget ér a háború, a lányom a feleséged lesz!
Amikor a háború véget ért, hazamentek, és a király elkezdte rögtön összehívni a násznépet. A királylány nagyon szomorú volt, mert ezt a fiút nem ismerte.
– Édesapám, ez nem az az ifjú, akinek a buzogányt adtam!
A király megmérgesedett.
– Ne haragíts meg, ez az a fiú, aki elhozta nekem!
Időközben az öreg, aki a kunyhóban lakott, elment a halott ifjúhoz, aki az erdőben feküdt. Ráfújt egyet és az felébredt.
– Kedves öregapám, jaj, de édesen aludtam. De hol vagyok most?
Akkor az öreg mondja neki:
Nem aludtál te, hanem holtan feküdtél. Látod-e, hol folyt ki a véred? Aztán hol van, amit a királynak hoztál? Az a másik szolga elvette tőled, és most ő megy az esküvőre.
Megköszönte az ifjú az öregnek szépen, és éppen odaért a király szobájába, de úgy tett, mintha koldus lenne. A királylány felfigyelt rá, és nem nyugodott, újra kérte az apját:
– Édesapám, ez az az ifjú, aki ott áll szomorúan, mint koldus.
De az apja megrázta őt:
– Ne beszélj többet nekem, ez nem az, aki nekem a buzogányt elhozta, hanem amaz!
Akkor a királylány elrendelte, hogy jöjjön össze az egész násznép, és nézzék, mi fog történni.
Odahívta a koldust, és mondja neki:
– Bucskázz át a fejeden előttem!
Ő átbucskázott, és szarvassá változott. A királylány most megkérdezte:
– Kedves násznép, nézzétek, mi az, ami hiányzik?
Mind látták, hogy hiányzik az aranyalma a szarváról. A királylány elővette az almát a zsebéből és mondta:
– Azon az éjszakán, amikor itt volt, én vettem le az almát a szarváról. Bucskázzál még egyszer!
Megint átbucskázott, és hallá változott, arany pikkelyekkel. Megint kérdi a királylány:
– Nézzétek, mi hiányzik?
Mind látták és mondták, hogy hiányzik három pikkely a nyakáról, s a királylány elővette ezeket a zsebéből és a helyükre tette.
– Bucskázzál még egyszer!
Amikor átbucskázott, madárrá változott, arany tollakkal. Megint kérdi a királylány:
– Nézzétek, mi hiányzik?
Mind látták, hogy hiányzik három toll a nyakáról. A királylány elővette ezeket a zsebéből és a helyükre tette. Aztán mondta a másik szolgának, hogy bucskázzon át ő is a fején, de amikor az átbucskázott, nem változott át semmivé, akkor aztán megfogták és tüskebokor tüzére vetették, a legfiatalabb fiú pedig elvette a királylányt.

Elmesélte: Reza Martinković/Martinkovics Teréz, Pečuh/Pécs
Lejegyezte: Nikola Tordinac 1885-ben
Fordította: Szávai József 2024-ben

TÖRTÉNETEK AZ ÚRISTENRŐL ÉS PÉTERRŐL

Harminc éve járta már az Úristen és Péter koldulva a világot. Odaértek egy asszonyhoz, aki akkor éppen kenyeret sütött, és mondta nekik, jöjjenek vissza később, mert süt majd nekik egy cipót. És valóban csinált tésztát, akkorát, mint egy lúdtojás, és betette a kemencébe. Amikor kivette, hát akkora kenyér lett, hogy alig tudta a kemencéből kihúzni. Hát sajnálta a koldusoknak adni, ezért azt mondta a gyerekeinek, hogy bújtassák el őt, és a gyerekek el is bújtatták egy lisztes teknő alá. Jött aztán az Úristen és Péter, mint két koldus, és gyerekek azt mondták:
– Nincs itthon az anyánk.
Az Úristen pedig mondá:
– Tudom én, hol van az anyátok! Az a lisztes teknő legyen a háta, az a lapát, amivel a kenyeret dagasztja, legyen a hasa!
És az asszony abban a minutában átváltozott teknősbékává.

Veszekedett egyszer a zsidó a feleségével, és bezárta a disznóólba. Megjön az Úristen és Péter, koldulnak a zsidótól, az meg azt mondja nekik:
– Ha kitaláljátok, mi van a disznóólban, megkapjátok!
Akkor mondá az Úristen:
– A feleséged van ott!
Felkiált erre a zsidó:
– Nem igaz, a koca van ott!
Akkor mondá az Úristen:
– Na, ha nem igaz, legyen ott egy koca hat malacával! – és továbbálltak.
Amikor a zsidó kinyitotta a disznóólat, hát ott feküdt egy koca, és szoptatta hat malacát.

Az utat járva odaérnek egy birkapásztorhoz, és az Úristen kérdi:
– Ej, fiú, hová vezet ez az út?
Az meg fektében megemeli a lábát és mutatja az irányt. Továbbmennek és odaérnek egy leányhoz, aki levette kendőjét és aratott, őt is megkérdi az Úristen:
– Ej, te leány, hová vezet ez az út?
A leány ledobta a sarlót, és elvezette őket a faluig. Akkor mondá Péter:
– Mester, kár lenne, ha ez a leány egy semmirekellőhöz menne férjhez.
Mondá az Úristen:
– Péter, pedig ennek az lesz a férje, aki a lábával az utat mutatta.
– Ne mondd, mester!
– Úgy kell az embereket összekötnöm, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb legyen, mert ha egyformák, egymást akarnák felülmúlni a munkában.

Mennek, beérnek egy faluba, és szállást kérnek egy szegény asszonytól. Ennek csak egy kicsi vászna volt, amit leterített alájuk. Amikor reggel felkeltek, mondá az Úristen:
– Asszony, áldjon meg az Isten abban, amihez ma először fogsz!
Az asszony elkezdte felszedni a vásznat, amit alájuk terített, és vacsoráig csak szedte, már megtelt a szoba vásznakkal, azt se tudta már, hova tegye. Átjött a szomszédasszony és kérdi:
– Hát te mit csinálsz?
– Látod, szedem össze a vásznakat, de nem érek a végére, az Úristen úgy megáldott.
Elment a szomszédasszony, aztán hívta az Úristent meg Pétert, hogy ad nekik szállást. El is mentek, ott aludtak, aztán reggel, amikor felkeltek, mondá az Úristen, hogy áldja meg az Isten őt abban, amihez ma először fog. Na, akkor először kiment a dolgát végezni, hogy majd utána a pénzt fogja számolni, de nem tudta, mert egész nap a dolgát kellett végezni.

Megy az Úristen és Péter, hát egy ember négy lovával szánt. Akkor mondá az Úristen:
– Eredj, Péter, kérdezd meg, hogy lesz-e eső?
Odamegy Péter és kérdi:
– Ej, jóember, lesz eső?
Az ember azt mondja neki:
– Látod, a lovak nagyon legyezik magukat, lesz eső.
Elmegy Péter, az Úristen pedig mondja neki:
– Látod, Péter, ez a lovakban hisz, nem az Úristenben.
Mennek tovább, és odaérnek egy emberhez, aki egy lóval akar szántani, de a ló megmakacsolja magát.
– Eredj, Péter, kérdezd meg, hogy lesz-e eső?
Odamegy Péter, megkérdi, az ember így válaszol:
– Ha Isten adja, lesz eső, ha nem adja, nem lesz.
Akkor mondá az Úristen:
– Látod, Péter, ez az Úristenben hisz, eredj, segíts neki a lovat a szántásra vezetni.
Elmegy Péter és vezeti a lovat, és ez az ember az egy lóval többet és hamarabb végzett, mint az, aki a négy lóval szántott.

Odaérnek egy házhoz, hogy megszálljanak, ott pedig éppen lakodalom volt. Akkor mondá az Úristen:
– Menjünk, Péter, nem lesz ennek jó vége!
De Péter nem akart menni. Lefeküdtek egy sarokba, hogy aludjanak, akkor ilyen fiatal legények Pétert hátulról jól elagyabugyálták. A fájdalomtól nyöszörgi Péter:
– Mester, hadd feküdjek belülre, itt kívül nem a legjobb.
Belülre engedi az Úristen, a lakodalmasok meg mondják:
– Ej, ez itt kívül már eleget kapott, most adjunk annak, a falnál – és megint jól elverték Pétert.
– Menjünk innen, mester, mert nem jó itt! – kel fel Péter, hogy elinduljon, de amikor felkel, egy harmonika lett a hátán, amit megláttak a lakodalmasok, és nem engedték el.
– Gyerünk, zenélj nekünk, te jobban tudsz, mint mi!
És szegény Péternek étlen-szomjan kellett zenélni egész nap.

Ahogy mennek, odaérnek egy házhoz, de abban a házban halott volt. Fogja az Úristen a holtat, darabokra vágja, ráteszi az asztalra, ráfúj egyet és a halott feltámad – és a nép elhiszi, hogy ő az Isten.
Egy másik házban is volt egy halott. Péter odament, darabokra vágta, egy kupacba rakta, ráfújt, de a halott csak halott maradt. A nép megfogja Pétert és jól elveri.
Látja az Úristen ezt a csodát, megkérdi Pétert:
– Mit csináltál?
Péter sírva mondja:
– Amit tőled láttam, azt csináltam.
– Ej, én Péterem, ne keveredj olyanba, amihez nem értesz!
És Péter megesküdött, hogy soha többé olyat nem tesz, amit nem az Úristen mond neki.

Elmesélte: Liza Pajvanović/Pajvánovics Erzsébet, Pečuh/Pécs
Lejegyezte: Nikola Tordinac 1885-ben
Fordította: Szávai József 2024-ben