LEPA ANKA DUŠNOČANKA
Lepa Anka Dušnočanka
omilili Janka,
opančara iz Seksara,
komu nema para.
„Bit ćeš moja, lepa Anka?“,
tako njojzi Janko.
„Već sam tvoja, samo tvoja“,
tako njemu Anka.
Ivelja Koprivanac (1896), Dušnok
Sakupio: Živko Mandić
CVALA MI JE RUŽA
Cvala mi je ruža na pendžeru,
čekala me ljuba na večeru.
Pričekaj malo, znaš da ću ti doć
kada Sunce zađe i kad padne noć.
Onda ću ti, ljubo, tvojoj kući doć,
da zajedno divno provedemo noć.
Boška Balatinac Popović (1908), Olas
Sakupio: Živko Mandić
OJ, DJEVOJKO, MILA LJEPOTICE
„Oj, djevojko, mila ljepotice,
stani malo da ti gleđem lice.“
„Ne možem ti, momče, stati,
moram kravi s’jena dati,
moram bašću okopati.“
„Dođ’ uveče da te grlim,
da te grlim, da te ljubim.
Dođi, ne ’š se pokajati,
Mjesec će nam s neba sjati.“
„Da mi kupiš svilen-suknju
i oplećak na jasprice,
da mi oćeš Sunce kupit,
ni onda te neću ljubit.“
Ilka Bošnjak Horvat (1891), Ata
Sakupio: Živko Mandić
DJEVA KRASNA
Djeva krasna ranke šliva brala,
dragoga si preko plota zvala:
„Mili dragi, preslatka ti usta,
tjeraj vole đe je šuma gusta.
Ljubit ću te usta medvena,
a ti mene u lica rumena.“
Ladislav Matušek (1915), Sempal
Sakupio: Živko Mandić
JAVORA JE SUČANKA SADILA
Javora je Sučanka sadila,
sadila ga, njemu divanila:
„Oj, javore, narasti visoko,
da ja s tebe gleđem nadaleko,
da ja viđem ide li moj Pejo,
ide l’ Pejo, vodi li svatove
uprav k meni, njegovoj ljubovci.“
Anica Vranešić (1909), Suka
Sakupio: Živko Mandić
„OD BELVARA DO ĐULBARA
„Od Belvara do Đulbara šikara je gusta,
oćeš dati, moja draga, da ti ljubim usta,
usta ljubim i milujem tvoje mlado tilo,
dok mi srce, moja mila, nije uvenilo?”
„Neću, dragi, ne smijem, mama će me spaziti,
pa nikad me više neće ni na sokak pustiti.“
„Šikara će nas sakriti, neće ona nas spaziti,
a mi ćemo, mila moja, u miru se grliti.“
„Po šikari jagar ide ’vamo i onamo,
vidit će nas, odat će nas, pa će znati svako
od Belvara do Lotara, od Šaroša do Titoša.“
„Nek varmeđa cijela znade da se mi volimo,
ljubav našu poljubima svaki dan kitimo.“
„Kad ćeš mene, moj dragane, lipo isprositi,
kad ćeš mene, moj ljubane, pred oltar voditi?”
„O Gospi ću, ljubo moja, tebe isprositi,
na Miolje il Martinje pred oltar voditi.“
Martin Vidaković (1885), Belvar
Sakupio: Živko Mandić
U SEKSARU NA VAŠARU
U Seksaru na vašaru
smotrila sam Janka.
Ni me gledo, ni me gledo
jel je š njime Anka.
Neću više, neću više
ja u Seksar iti,
jel me neće, jel me neće
Seksarac voliti.
Petrelja Šarin (1896), Dušnok
Sakupio: Živko Mandić
RANOM ZOROM ANA IŠETALA
Ranom zorom Ana išetala
po livadi kraj salaša malog.
Pala rosa sa visoka Sunca,
po njoj Ana paune tirala,
pa s pauna opadalo perje.
Oće Ana pokupiti perje,
pa oplela tri vinčaca bila.
Prvim sebe ona ovinčala,
drugoga je svojoj drugi dala,
a trećega Dunavom puštila.
„Plovi, plovče, moj prilipi vinče.
Kad ti dođeš do Ivina dvora,
ti upitaj Ivanovu majku,
oće l’ ona skoro ženit Ivu.
Ako oće, ti joj ovo kaži:
Nek ne ženi askerom udovom,
več ga ženi gizdavom divojkom.
U udove ruvo iznosito,
u divojke istom pripravito,
u udove nidra razderana,
u divojke istom prorizana.
Zato nek se on prisiti mene,
koja za njim tuguje i vene.“
Janja Mamužić Stantić (1908), Čikerija
Sakupio: Živko Mandić
MOJ JE LOLA DOŠO IZ GARČINA
Moj je lola došo iz Garčina,
pa mi kaže: „Ti si mi jedina.
Od Sečuva pa do čak Pečuva,
djevojane lipše od teb’ nema.
Vjeruj meni, tako mi imena!
Jesi li već srce dala komu?
Ako nisi, moja ljuba ti si!
Bi li pošla u Garčin za mene,
u pošteno i šokačko pleme?“
Moje srce skače iz nedara,
i ovako loli odgovara:
„U Garčinu još nisam ni bila,
rad’ bi bila tvoja žena mila.
Kad u jesen bude nova vina,
vodi mene do tvojeg Garčina.
Pratit će nas maročki svirači:
Joko, Pela i još polak sela.“
Anka Biletić Marković (1904), Lotar,
udana u Marok
Sakupio: Živko Mandić
SIVI SOKOL
Nasrid naše telečke ravni
dva drveta ladovinu daju:
šljiva ranka i nuž nju jabuka.
Šljiva širi grane na sve strane,
a jabuka samo na četiri;
jednu naspram Subotice bile,
drugu naspram velikog Aljmaša,
treću granu ponosnom Somboru,
a četvrtu baš najlipšoj Baji.
Na toj grani sivi sokol sidi
pa Bajcima pomalo zavidi.
Mamila ga varoška gospoda,
plemenitog bunjevačkog roda,
mamila ga na pileće meso,
al to sokol ni pogledat neće.
Mamile ga Bajkinje divojke
na usnice i očice crne.
Zatandrče srce u sokola
pa on sleti s jabukove grane.
Sritan sokol varošanke ljubi,
one stare u desnicu ruku,
one mlađe u lice rumeno.
Katica Karagić Jasenović (1929), Gara
Sakupio: Živko Mandić
TRI DJEVOJKE
Preplivaše Dunav vodu
pa po Vadi dalje odu
tri djevojke kano vile,
čeljadetu svakom mile.
Tamo jaše konja vrana
lijepi momak iz Birjana.
Oće prosit lijepu Mandu,
zato žuri k njoj u Kandu.
Na glavi mu zelen vijenac,
na ruki mu zlatni prsten,
na konju mu kožno sedlo,
a pod sedlom kumoš-abaja.
Progovori prva djeva:
„Ej, da mi je zelen vijenac!”
Progovori druga djeva:
„Ej, da mi je zlatni prsten!”
Progovori treća djeva:
„Ej, da mi je lijepi momak!
Vijenac će mu uveniti,
zlatni prsten izgubiti,
meni momak za vjenčanje,
dobro čojek za milovanje.”
Jaga Šajnović Varga (1906), Šaros
Sakupio: Živko Mandić
OJ, ERČINSKO RAVNO POLJE
Oj, erčinsko ravno polje,
u tebi je srce moje.
Znaš li šta si govoriov
kad si meni dolaziov?
Da ćeš meni viran biti,
da me nećeš ostaviti,
a sad vidim da me varaš
jer se drugom razgovaraš;
a sad vidim da me nećeš,
jer od mene glavu okrećeš.
Uzmi pušku pa ubi me,
svojom rukom sa’rani me,
a na križ uriži ime moje,
i napiši istinske riči ove:
Ovdi leži moja mila
koja meni virna bila.
Matilka Gvozdanović Banović (1898), Erčin
Sakupio: Živko Mandić
DVA MILA
Dva se mila u selu miluju,
A nisu se odavna vidili,
Jedno ljeto i godinu dana.
Kada su se i sastali dvoje,
Ljubili se i dan i do podne,
L’jepi Ivo i prel’jepa Mara,
Al’ govori Marica djevojka:
„Ovo jesi, Ivo Seljanine,
Ajde, milo, da se rastavimo,
Jer će mene moja karat majka.“
Al’ govori Ivo Seljanine:
„Oj, Marice, prva milostnice,
Ti ćeš tvoju prevariti majku,
Dva su bosa vodu zamutila,
Dva su bosa, a dva su obuta.
Ti ćeš tvojoj govoriti majki,
Da s’ čekala i dan i do podne,
Dok se malo voda razbristila.
Ja ću moju prevariti majku,
Da su vile konja premamile,
Pa je čeko i dan i do podne,
Do polnoći i do pol mjeseca,
Dok su vile konja prepušćale,
I vilinskim cv’jetom nakitile.”
Kazivačica: Marta Gojak (Kozar)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
DRAGA TRAŽI DRAGOGA
Sinoć kasno tija kiša pala,
Ja ustala, da potražim dragog.
Našla sam mu zelenu dolamu,
Na dolami svilena marama.
Na marami srebrena tambura,
Na tamburi rumena jabuka.
Promišljavam svakojako mišlje.
Bi li bi’ mu dolamu uzela,
Mlad je, zelen, žalim ga ozepst će.
Opet mislim svakojake mišlje.
Bi li bi’ mu tamburu uzela,
Žice su mu kose divojačke,
Tamburu mu moja braća dala.
Opet mislim svakojako mišlje.
Bi li bi’ mu maramu uzela,
Maramu sam u mladosti dala.
Ugrist ću mu crvenu jabuku,
Neka znade, da sam bila ovdi.
Kazivačica: Rozalija Lajpam (Pečuh)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
LIPO TI JE
Lipo ti je rano uraniti,
Još je lipše pred zoru slušati,
Kada idu momci sa divana,
Sa divana i sa milovanja.
A divojke iz zelene bašće,
Nove mlade sa vodice ladne.
Svaka nosi kitu karanfilja,
Moja draga nosi kitu cmilja.
Obišao sam Peštu i Budima,
Nigdi mojoj dragoj para nema.
Kazivačica: Rozalija Lajpam (Pečuh)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
PREVARENI DRAGI
,,Pred kućom mi badem drvo raste,
Popet ću se bademu na granu,
Zapivat ću kano kukavica,
Proklinjat ću kano i divojka,
Zaplakat ću kano udovica.
Tri put me je prevarila draga,
Prvu večer: dođi, dragi, dvoru,
Kad ja junak njenom bilom dvoru,
Moja draga s’ majkom zasvađala.
Drugu večer: dođi, dragi, kolu.
Kad ja jadan divojačkom kolu,
Moja draga ni gledat me neće.
Treći put me prevarila draga,
Dođi, dragi, ledenim bunaru.
Kad ja junak ledenim bunaru,
Moja draga drugog dragog ljubi.”
,,Ne ljubim ja ni bolje junake,
Već ja ljubim careve vojnike.”
Kazivačica: Marta Gojak (Kozar)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
DRAGI
Ja se mašam u svilene džepove,
Ja se popnem na vršačke planine,
Pa ogledam mećkerečke doline,
Gdi se tuču košutovi jelena.
Ja izvadim petu, šestu strilicu,
Pa odstrilim košutovu divojku.
Ovaj sokak mahom pao, propao,
I crvenim karanfiljom procvao.
Da je meni jedan stručak maleni,
Vazdan bi ga za šeširom nosio.
I u večer na srcu mi sušio,
A u jutru rožolišom popio.
Kazivačica: Rozalija Lajpam (Pečuh)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
JA POSIJEM
Ja posijem bosiljak,
Na toj gori zelenoj.
Da idemo gledati,
Je l’ poniko, il’ procvo.
Da vijemo dva v’jenca.
Jedan tebi na šešir,
Drugi meni na sablju.
Kad pođemo na svadbu,
Ti ne sjedaj kraj mene,
Nek se ljudi ne sjetu,
Da se mi dvoj’ ljubimo,
A mi nismo nikada,
Do li sinoć i danas,
Do li sinoć, draga ljubo, i danas.
Kazivačica: Marta Gojak (Kozar)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
MIJO
„Dušo Mijo, gdi si sinoć bio?“
„Gdi sam bio, dobro mi je bilo,
Ja sam bio u zelenoj bašći.“
„Dušo Mijo, pa šta si radio?“
„Mila draga, žute tunje brao.“
„Dušo Mijo, zašt’ nisi doneo?“
„Mila draga, tio sam doneti,
Al’ su vrazi divičice male,
Stisle su me u tisnom sokaku,
Povadile tunje iz džepova.“
Kazivačica: Liza Pajvanović (Pečuh)
Zabilježio: Nikola Tordinac (1885)
DUSNOKI LÁNY A SZÉP ANKA
Dusnoki lány a szép Anka,
megkedvelte Jankót,
suszterlegény ő Szekszárdról,
kinek párja nem volt.
„Enyém leszel, te szép Anka?“
így kérdezi Jankó.
„Tiéd vagyok, csak a tiéd“,
így válaszol Anka.
Koprivánácz István (1896), Dusnok
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
KINYÍLOTT A RÓZSA
Kinyílott a rózsa ablakomra,
várt engem a kedves, vacsorára.
Várj egy kicsit, tudod, hogy eljövök én,
mikor a Nap lemegy, és eljön az éj.
Házadhoz, szerelmem, akkor jövök én,
hogy együtt eltöltsük, amíg tart az éj.
Balatinácz Boska (1908), Olasz
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
EJ, TE LEÁNY, KEDVESEM
„Ej, te leány, kedvesem, szépségem,
állj meg kicsit, arcod én hadd nézzem.“
„Nem tudok én, te legény, megállni,
szénát kell most a tehénnek adni,
aztán meg kell a kertet kapálni.“
„Gyere este, megölellek,
megölellek, megcsókollak.
Gyere este, meg nem bánod,
égi hold lesz világítónk.“
„Selyem szoknyát, hogyha veszel,
nekem inget díszítéssel,
megveheted te a Napot,
az én csókom mégse kapod.”
Bosnyák Ilona (1891), Áta
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
EGY SZÉP LEÁNY
Egy szép leány nyári szilvát szedett,
sövényen túl kedvesét szólítá:
„Én kedvesem, ajkad legédesebb,
hajtsd ökreid, hol sűrű az erdő.
Megcsókollak a mézes ajkadon,
te meg engem a rózsás arcomon.”
Matusek László (1915), Somogyszentpál
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
SZŐKEI LÁNY JUHARFÁT ÜLTETETT
Szőkei lány juharfát ültetett,
elültette, s hozzá eképp szóla:
„Ej, juharfa, nőjél meg magasra,
hogy rólad én messzire ellássak,
hogy meglássam, jön-e az én Pejóm,
jön-e Pejó, násznépét vezeti,
éppen hozzám, ki bizton szereti.”
Vranesics Anna (1909), Szőke
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
BELVÁRDTÓL LE GYULAVÁRIG
„Belvárdtól le Gyulavárig csak sűrű bozót van,
megengeded, én kedvesem, hogy szádat csókoljam,
megcsókoljam s megöleljem fiatal testedet,
míg nem hervad, én kedvesem, s amíg ilyen lehet?”
„Nem, kedvesem, nem lehet, anyám fog figyelni,
nem fog engem soha többé utcára engedni.”
„Elrejt minket az a cserjés, nem fog észrevenni,
egymást fogjuk, én kedvesem, csendben megölelni.”
„A cserjésben vadász járkál, erre is, meg arra,
meglát minket és elárul, hogy mindenki tudja,
Belvárdtól fel Lothárdig, Sarlóstól le Töttösig.”
„Hadd tudja meg a vármegye, hogy egymást szeretjük,
szerelmünket csókjainkkal minden nap díszítjük.”
„Mikor fogsz hát, én szeretőm, engemet megkérni,
mikor fogsz, én szerelmesem, oltár elé vinni?”
„Boldogasszony lesz a napja, amikor megkérlek,
s Mihály-napra vagy Mártonra oltár elé viszlek.”
Vidákovics Márton (1885), Belvárdgyula
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
ÉN SZEKSZÁRDON, A VÁSÁRBAN
Én Szekszárdon, a vásárban
észrevettem Jankót.
Nem nézett rám, nem nézett rám,
mert Anka vele volt.
Nem fogok én, nem fogok én,
többé oda menni,
nem fog engem, nem fog engem
szekszárdi szeretni.
Sárin Péter (1896), Dusnok
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
KORÁN REGGEL SÉTÁLNI MENT ANNA
Korán reggel sétálni ment Anna
a mezőre, kicsi tanya mellett.
Harmat hullott fenti magas Napból,
a harmatban Anna pávát hajtott,
páváról egy pávatoll lehullott.
Felszedi a pávatollat Anna,
köt belőle három szép koszorút.
Elsőt köti ő saját magának,
Másodikat a lánypajtásának,
Harmadikat Dunán leereszti.
„Ússz az árral, én legszebb virágom.
Mikor Iván udvarába elérsz,
kérdezzed meg Iván édesanyját,
akarja-e nősíteni fiát.
Ha akarja, mondjad el ezt neki:
Ne nősítse katona özveggyel,
hanem inkább egy gyönyörű lánnyal.
Az özvegynél elhordott a gúnya,
a leánynál újonnan készített,
az özvegynek elhasznált a melle,
a leánynál gyönyörű mindkettő.
Azért ő csak reám emlékezzen,
aki érte bánatban hervadok.
Mamuzics Ágnes (1908), Csikéria
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
DOBOKÁRÓL MEGJÖTT A SZERETŐM
Dobokáról megjött a szeretőm,
s mondja nekem: „Egyetlenem te vagy.
Fent Szekcsőtől le Pécsig egészen,
gyönyörűbb lány nálad, bizony, nincsen.
Higgyél nekem, a szavamra mondom!
Vajon szíved adtad-e már másnak?
Hogyha még nem, te vagy a szerelmem!
Dobokára hozzám eljönnél-e,
Híres, becses, sokac nemzetségbe?“
Szívem majdnem kiugrik helyéből,
szeretőmnek eképp válaszolok:
„Dobokán én még sohasem voltam,
feleséged leszek én boldogan.
Mikor ősszel meglesz már az új bor,
vezess engem Dobokára akkor.
Kísérnek majd mároki zenészek:
Joko, Pela és fél falu népe.”
Biletics Anna (1904), Lothárd,
férjhez ment Márokra
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
SZÜRKE SÓLYOM
Széles mező, és a közepében
hűs árnyékát két fa adja éppen:
a korai szilva, s mellette az alma.
Szilva ága terül mindenfelé,
alma ága csak a négy irányba;
egyik fehér Szabadkának,
másik a széles Almásnak,
harmadik büszke Zombornak,
negyedik legszebb Bajának.
Szürke sólyom ül ezen az ágon,
bajaiakra féltékenyen tekint.
Csábítja őt városi asszonyság,
nemes bunyevác családból,
csábítja őt finom csirkehúsra,
de arra a sólyom rá se néz.
Csábítják őt bajai szép lányok,
ajkukkal, fekete szemekkel.
Megdobban szíve a sólyomnak,
s felszáll az almafa ágról.
Városi lányokat csókol ő örömmel,
idősebbet a jobbkezén,
fiatalt a rózsás orcáján.
Karagics Katalin (1929), Gara
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
HÁROM LEÁNY
Duna vizén átúszának,
a Vadánál messzebb járnak,
három leány, mint tündérek,
kedvesek ők mindenkinek.
Sötét lovon ott lovagol,
egy szép legény is, Birjánból.
Megkéri ő a szép Mandát,
futva éri el ő Kandát.
Zöld a koszorú a fején,
aranygyűrű van a kezén,
a lovának bőr a nyerge,
takarója bársony kelme.
Megszólal az első leány:
„Zöld koszorú legyen enyém!”
Megszólal most a második:
„Arany gyűrű legyen enyém!”
Megszólal most a harmadik:
„A szép legény legyen enyém!
Zöld koszorú mind elszárad,
aranygyűrű mind elveszik,
a szép legény esküvőre,
ő lesz jó az ölelésre.”
Sajnovics Ágnes (1906), Magyarsarlós
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
EJ, TE ERCSI SZÉLES MEZŐ
Ej, te ercsi széles mezőm,
benned lakik a szeretőm.
Tudod-e még, hogy mit mondtál,
mikor hozzám sokat jártál?
Hozzám leszel majd hűséggel,
és engemet sosem hagysz el,
de már látom, hűtlen lettél,
mert másikkal beszélgettél;
de már látom, engem elhagysz,
fejet tőlem elfordítasz.
Vedd a puskát és veszíts el,
két kezeddel temess is el,
vésd a nevem a fejfámra,
az igazat írd alája:
Itt fekszik az én kedvesem,
soha nem volt hozzám hűtlen.
Gvozdánovics Matild (1898), Ercsi
Gyűjtötte: Mándity Zsivkó
KÉT SZERETŐ
Két szerető egymást megszerette,
Aztán soká nem láthatták egymást,
Egy nyáron át, s aztán még egy évig.
Majd, amikor újra találkoztak,
Ölelkeztek egy napig s egy félig,
A szép Ivó és a legszebb Mára,
Akkor így szól a Marica leány:
„Hallgass ide, te Szeljanin Ivó,
Én kedvesem, el kell nekünk válnunk,
Mert megszid majd engem édesanyám.”
Akkor így szól a Szeljanin Ivó:
„Ej, Marica, anyjának kedvence,
Meg fogod te csalni édesanyád,
Mezítláb a vizet felkeverték,
Mezítláb is, aztán meg cipőben,
Azt fogod majd anyádnak mondani,
Várnod kellett egy napig s egy félig,
Amíg a víz egy kicsit kitisztult.
Meg fogom én csalni édesanyám,
Tündérek a lovam elragadták,
Várnom kellett egy napig s egy félig,
Majd éjfélig és még egy hónapig,
Amíg ők a lovat elengedték,
Tündérvirág, mivel díszítették.”
Adatközlő: Goják Márta (Nagykozár)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
KEDVES KEDVESÉT KERESI
Este későn csendes eső hullott,
Felkeltem és kedvesem kerestem.
Megtaláltam a zöld dolmányában,
A dolmányon egy szép selyemkendő.
Selyemkendőn egy ezüst tambura,
A tamburán egy szép piros alma.
Támadt bennem sokféle gondolat.
Ha elvenném én a zöld dolmányát,
Fiatal még, sajnálnám, ha fázna.
Megint támadt sokféle gondolat.
Ha elvenném én a tamburáját,
A húrjai lányoknak hajából,
S a tamburát az én bátyám adta.
Megint támadt sokféle gondolat.
Ha elvenném én a selyemkendőt,
Én a kendőt fiatalon adtam.
Egy harapás a piros almába,
Hadd tudja meg, hogy itt nála jártam.
Adatközlő: Lajpam Rozália (Pécs)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
NINCS ANNÁL SZEBB
Nincs annál szebb, korán reggel kelni,
Annál is szebb hajnalban hallgatni,
Ahogy ifjak jönnek a lányoktól,
A lányoktól, a csókolózásból.
A lányok meg a zöldellő kertből,
Új asszonyok hűvös forrásvíztől.
Mindegyiken ott a szegfű virág,
Kedvesemen sárga gyopár virág.
Még Pestet és Budát is bejártam,
Ilyen kedvest sehol sem találtam.
Adatközlő: Lajpam Rozália (Pécs)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
A MEGCSALT KEDVES
„Mandulafa a ház előtt felnőtt,
Felmászok a mandula ágára,
Énekelek, mint egy kakukkmadár,
Átkot mondok, ahogyan egy leány,
Sírni kezdek, mint ki párját veszté.
Megcsalt engem háromszor a rózsám,
Első este: gyere udvaromba,
Aztán mikor az udvarán voltam,
Az anyjával veszekedni kezdett.
Másod este: gyere a kólóba,
Aztán mikor a kólóban voltam,
Az én rózsám még csak rám se nézett.
Harmadszor is megcsalt az én rózsám,
Gyere, drága, a befagyott kúthoz,
Aztán mikor én a kútnál voltam,
Az én rózsám másik legényt ölelt.”
„Nem ölelek én másik ifjakat,
Csak ölelem a hős katonákat.”
Kazivačica: Marta Gojak (Kozar)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
A KEDVES
Kezem rakom selyem mellényzsebekbe,
Felmászok a nagy vrsaci hegyekbe,
Lenézek a becskereki völgyekbe,
Szarvasünők, ahol épp verekednek.
Öt-hatféle nyilat előveszek ott,
Szarvasünő-leányt lenyilazok ott.
Ez az utca majd teljesen elkopott,
Törökszegfű virágával virágzott.
Ha lenne egy kicsi csokor virágom,
Bizony én a kalapomra kitűzném.
Estére már a szívemen hervadna,
Reggelire édes likőr maradna.
Adatközlő: Lajpam Rozália (Pécs)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
BAZSALIKOMOT VETEK
Bazsalikomot vetek,
Erre a zöld hegységre.
Hogy mehessünk megnézni,
Virágzott-e, kihajtott.
Két koszorút megkössünk.
Egyet neked, kalapra,
Másikat a szablyámra.
Ha megyünk a lagziba,
Énmellém te ne üljél,
Ne tudják az emberek,
Hogy mi ketten szeretünk,
Pedig mi azt nem tesszük,
Csak nappal és éjszaka,
Csak nappal, és, én szerelmem, éjszaka.
Adatközlő: Goják Márta (Nagykozár)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)
MIJO
„Mijo lelkem, hol voltál az éjjel?”
„Ahol voltam, jó volt nekem éjjel,
Ott voltam én, abban a zöld kertben.”
„Mijo lelkem, aztán mit csináltál?”
„Én kedvesem, sárga birset szedtem.”
„Mijo lelkem, nekem miért nem hoztál?”
„Én kedvesem, akartam én hozni,
De kislányok, kis ördögfiókák,
Szűk utcába mind beszorítottak,
Zsebemből a birset mind elvették.”
Adatközlő: Pajvanovics Eliza (Pécs)
Lejegyezte: Nikola Tordinac (1885)