Túl a valóságon. A tudat felett lebegve. Avagy leszállás a mélybe, s mintegy álomból felhozni mindazt, ami addig nem volt. Soha nem volt formák, soha nem volt színekben. Testünk törékeny, mint az üvegbúra, tudatunk tojáshéj. Mi kavarog a felszín alatt? Sisteregve merül az ólom a vízbe, vetül a kép a vászonra. Árnyékot vetünk a semmi égboltjára. Kékség a világ, ég a föld, a tenger a látóhatárt fehérré halványítja. Állunk, önmagunk vázaként a színes magányban, sem ételünk, sem italunk, a tengerrel takarózunk.
(2008)