Gyertek, testvéreim, induljunk. Testvéreim az Úrban. Pásztorok vagyunk, a kifelé fordított subák fehéren villognak az éjszakában. Fényesek vagyunk, a súlyos csizmáktól a báránybőr kucsmákig, dudaszó kísér minket, kicsi templomot viszünk, benne jászollal, keveredik, kavarog bennünk minden érzés, áhítat, lelkesültség, lobogunk, mint a gyertya lángja. Háromkirályok álruhában, ajándékot hordozó pásztorok, csillagot, angyalt követve megyünk, megyünk Betlehembe.
Betlehem messze van. Az út sötét és csendes falvakon át vezet, elhagyott házak, elhagyott vidék, az ország széle, ahol a maroknyi, délről érkezett nép még él, küszködik, kitart és fogyatkozik. Kapuk nyílnak, ajtók nyílnak, szemek villannak, a lélek megtelik zenével: ünnep van! Ünnep és csoda. Visszatért a régi világ, ahol hitele volt a szónak, ahol édesanyánk, édesapánk szavaival köszöntenek ránk: eljött a Karácsony! A szűk, alacsony szobába alig fér a sok szép, fiatal, jó torkú ember, betlehemével, tarisznyájával, bundáival, az Urat dicsérő, zengő énekeivel. Megfátyolosodnak a szemek, félve, majd bátrabban mozdul a száj, már velünk énekelnek, ülve lerobbant díványokon, évtizede kopott székeken, az Úrjézus és Szűzmária fakuló képei alatt, ülve a hitben, a csodában. Eltelt ötven, hatvan, hetven év, de mi újra itt vagyunk, ősi nyelven, ősi szavakkal szólunk hozzájuk, kántálunk, énekelünk, mondjuk a köszöntőt. Legyen mindenki boldog e házban, szerencsét, egészséget és gazdagságot adjon az Isten! Hosszú életet, kevés dolgozni valót! Legyen tele az istálló, az ól: kicsi tehén, borjú, malac, a baromfi meg annyi legyen, mint a kenyér morzsája! Az édes, áldott, ünnepi, karácsonyi kenyéré…
Pálinka mindenhol kerül, még a legszegényebbeknél is. Máshol bor, sülthús, kolbász az asztalra: kolbász, amelyből akkorát kívánunk, mint a gerenda! Karácsonyi kalács… Leülnek kicsit az úton lévők, a fenn szárnyaló ének csöndes beszélgetéssé szelídül: ki maradt még, ki az, aki elment a tavaly még itt voltak közül, ki az, aki már a két bottal sem tud idejönni. Öregek, hátuk mögött egy végigdolgozott, végigküzdött élet. Öregek többnyire, de más felnőttek is és gyerekek! Kicsik, mint a hordozott templomocska, szemükben különös fények, az ünnep meleg hullámai, mind megannyi tágra nyílt csodálkozás. Mire felnőnek, mi már jó esetben csak egy homályos emlék leszünk, ki tudja, milyen új világban.
Ne féljetek, örömhírt hoztam. Ne féljetek többé, vidámság töltsön el titeket, mert megszületett a Megváltó. Elkövettük bűneinket, de íme, itt a remény, a lehetőség a megtisztulásra. Ártatlanul, mint a ma született bárány, mint a ma született gyermek, indulhatunk tovább. Az éjszakák mától ismét rövidebbek, a tél vége már a szürke és fagyos láthatáron. Megyünk a fény felé, kifelé a sötétből, a hidegből, a rosszból. Megyünk Betlehembe…
(2008)