Az országutak nagy utazóinak a fogadók voltak a szigetek. Enyhet, életet, mindent jelentettek azok az egyszerű épületek, belsejükben a hasonlóan egyszerű, bár sokat-látott emberekkel. És voltak a fogadóknak jeles napjai is.
A sarlósi csárdába Szent István ünnepén több nép fiai-lányai érkeztek a környék falvaiból. Itt mulatott és táncolt a kólóban a sokác és a bosnyák, itt húzatta a csárdást a magyar, itt kérte a cepedlit a sváb. Ha sok ember, sok lehetőség. Az eladósorban lévő lányok, a szerető, majdani feleség után járó legények mind kedvelték ezt az életre kelt társkereső alkalmazást. A csárda melletti kukoricásban meg lehetett tenni bizonyos első lépéseket…
A Fehér bárány a Pécs melletti Pogány közelében várta a vendégeket. Fénykorában még mindentudó cigányzenekar is játszott itt, és az udvaron néha malac forgott a nyárson. Aztán jött a repülőtér, és annak ritka látogatói egyáltalán nem ejtették útba a fogadót. Aki utazik, azért, aki megérkezik, meg azért. Nincs ma szükség a megérkezést ünnepelni, avagy nekikészülni valamely hosszú útnak, hiszen ma az utazás sietség.
A régi, lassú, poros országutak helyett ma én is az autópályát választom. Fogadóm a benzinkút, fogadósom a mérsékelt udvariasságú kiszolgáló. Egy jó sült vagy jó bor helyett nekem a kávé jut, mellé az ajándék keksz.
Aztán tovább, kalandra fel! A gyorsító sávban odalépek a gázra.
Érj haza békében, utazó.
(2017)