Szabad a tánc
Igazságos düh. Se csók, se bók, csak jönnek a látogatók. A nemkívánatos vendégek, akikből zsarnokaink lesznek. Érzéketlenségük az otromba zsáké. A küzdelem eleve reménytelen, de ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk
Tanac
Igazságos düh. Se csók, se bók, csak jönnek a látogatók. A nemkívánatos vendégek, akikből zsarnokaink lesznek. Érzéketlenségük az otromba zsáké. A küzdelem eleve reménytelen, de ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk
„Életünk csak a szerelem fényétől kaphat színt és jelentést.” Valamikor régen Virginia Woolf-nál olvastam ezt és bár szépnek találtam, rögtön vitatkoztam vele, hisz mennyi minden más is boldoggá és kiegyensúlyozottá
Ha ez szándékos és nemcsak véletlen, nem kell a szünetben átrendezni a színpadot. A teret úgyis a dialógusok, a viszonyok feszítik ki, nem a tárgyak. A második rész jó példa
Ül két tündér az egymással szembefordított két padon és tündérkedik. Az egyikből ömlik a szó, kápráztat és csillog, szédít és tódít. Álmélkodik a másik, hümmög és csodálkozik, próbál akár közbekérdezni:
Amivel egész életünkben küzdünk. Az erős vágy, olyat tenni, amit nem szabad. Ki hozta a törvényt? Saját magunk, ezért a küzdelem igazi, tragikus, és a győzelemmel mi is veszítünk. Itt
Talán nem is lenne szabad kijönni, meghajolni és megköszönni a tapsot. Nem lett volna szabad tapsolni sem. Nakonxipánt láttuk, az őrületet és bódulatot, önmagunkat kívül-belül, a világot, zűrzavarával, hihetetlenül erős
1 Rembrandt egyik öregkori önarcképe az Uffizi-galéria egyik folyosójának végén, két egymásba nyíló szoba közül a hátsóban van. Elsőre ez a festmény ugyanúgy kétdimenziós, mint egy bárhogyan sikerült reprodukció. Elsőre.