A templomajtó mellett, a külső falak tövében van egy zug, ahol határozottan érezni az eukaliptusz illatát. Többezer kilométer, többezer év, tehát lehetetlen, mégis igaz.
Ezeket a falakat háromszáz évvel ezelőtt a városi és környéki nép rakta, ölében hordva a köveket a meredélyen. Magyar, német, horvát ima szállt az égre, magyar, német, horvát verejték hullt a földre. Isten minden nyelven ért.
Ments meg, Urunk, a fekete haláltól! Ments meg a kíntól, betegségtől, mert nem érdemeljük, jók voltunk és hűségesek hozzád. Tudjuk, hogy nálad az érdem, a hatalom, az ország, tudjuk, hogy te borítod virágba a mandulafát, hadd érezzük még egyszer az illatot, hadd lássuk, hogy újra és újra megengeded a tavaszt…
Alacsonyan jár a téli nap. Itt a dombtetőn mindig hűvös szél fúj. Azt a kevés meleget szívünk fölé gomboljuk.
Vasárnap, a templomajtó mellett.