A szöcskés mező a gyerekkorban van. Amikor még közel a föld, s távol az ég.
A gyerekembernél szinte minden nagyobb; nagyok a felnőttek, csak a derekukig érek, a cipőjük óriási, az enyém apró, nagy a kezük, az enyém kicsi, fogom a kezüket, megyünk azon az egykori szép füves mezőn (as holding the hands of companions, ugye Walt), a fű lehajlik lépteink alatt, a szöcskék ugrálnak, s köztük akad egy-két félelmetes is, sok apró lépés ezen az igen hosszú mezőn, az a vidéki nyári délután, azok a pipacsok, ugye Claude, az őrület mezeje és színei, ugye Vincent, indiánok leszünk, meglapulva a préri magas füvében bölényre vadászva, ugye Karl, és aztán Afrika, és Kálmán azzal a puskával, amin ott van az oroszlán foga nyoma, és ugye Zsigmond és a fekete fegyverhordozók, egy gróf csak nem cipelhet annyi puskát, és a fű mögöttünk újra felegyenesedik, lassan a végére érünk a rétnek, a nap is végére jár, hazamegyünk.
Sok évvel később újra a szöcskés mezőn.
Távol a föld és közel az ég.
(2025)