Városunkban három mozi volt egykor: a Kossuth, a Petőfi és a Park. A Kossuth és a Petőfi régen Apolló és Uránia voltak, aztán eltelt egy idő és újra azok lettek. De ez most mindegy.
A Petőfi mozi mellett volt egy pékség. Nem volt látvány-, sem látványos. Egy ronda, szürke bádogkapu nézett az utcára, általában – napközben és este – zárva. Viszont éjjel, egy titkos időpontban megnyílt az a kapu és a kapualjból meleg kenyér illata áradt kifelé. Ennek nem lehetett ellenállni.
Jártuk az utcát nyári éjjel, fiatalok, talán szerelmesek. Bezörgettünk a pékekhez, akik adtak nekünk a frissen sült kenyérből. Lehet, ki is fizettük, nem fontos már.
Mégis kifizettük, hiszen így tettünk a tejjel is, amit szintén hajnal felé hordtak ki a boltokhoz. Üveges tej volt, alu címkével, rekeszekben. Kivettünk egy üveget, a helyére tettük a pénzt.
Így ment ez akkoriban. Nem azért írom, hogy most sóhajtozzunk; persze szabad sóhajtani, szabad vágyakozni a soha-vissza-nem-térő világ után. Ahol jó volt becsületesnek lenni. Ahol nemcsak tejet ittunk akkoriban sem.
Volt a Jókai téren egy cukrászda. Nem annyira elegáns, zserbókkal és sarokházakkal felszerelt, mint inkább rövid italoktól és fröccsök illatától teljes. Amikor ott először ittam, még a nevét sem tudtam kimondani az italnak: Tripli Sec. Ma sem tudom, nem voltam nagy piás.
És a Jókaiban találkoztam vele is. Én, a zöldfülű, ő pedig a nő, aki hat évvel idősebb nálam. Azért még így is mindketten reménytelenül fiatalok.
A zöldfülű még szűz volt, a nő pedig mosolygott ezen. Tudta, hogy van megoldás.
Május elsején a városban mindenki ki- és felvonult. Zászlóerdők, szocializmus, sör és virsli. Mi nem voltunk a városban. Vonattal érkeztem hozzá és aztán a sínek mellett indultunk el. Később megtörtént a dolog, az Isten szabad ege alatt. Férfivá lettem és ennek megfelelően szigorú tekintettel néztem az előttem elterülő tájra. Hajamban, hajunkban a tavasz virágai. Szívemben az ujjongás. Szerelmes voltam.
A Park kertmozi (is) volt és hihetetlenül jó filmek mentek akkoriban. Mégis, néha elkalandozott a tekintetem és a fénysugárba tévedt éjjeli lepkéket kezdtem el figyelni.
A Kossuthban pedig mellékesen egy klubmozi működött. Kicsi terem, talán, ha ötven nézőnek. Ment ott egy Dárdai-film. Egy kigyúrt, szelíd ember Spinoza etikájáról beszélt. És ott volt a Balczó-film, mindannyiunk küldetéséről.
Forgott velem a világ.
(2017)