A kezük még erős.
Ők az utolsók. Ott élnek ezekben az Isten háta mögötti falvakban, ahová napjában kétszer jön a busz. Ott ülnek a ragyogó, koranyári napsütésben a padokon, a kapuk mellett. Két bottal, járókerettel.
Még várnak minket. Még mondani akarnak valamit.
Mi pedig sietünk. Igen, meghallgatjuk őket, dehát már mennünk kell. Még fogják a kezünket, még kérőn néznek a szemünkbe, még tervezgetnek, még élni akarnak!
Igen, ők látták azt, amit mi már nem. Igen, ők átélték azt, amit mi nem. Nem boldogok ettől, csak tanúk. Tanúság-tévők.
Mi pedig kicsit türelmetlenül ülünk be az autónkba, hiszen késésben vagyunk. Jó, még letekerjük az ablakot, hogy pár szót váltsunk.
Aztán egyre kisebbek lesznek a tükörben.
A mi öregjeink.
(2017)