A harmadik napon már nem nézel fel a felhőkarcolókra. Nem kapod oda a fejed a házfalnyi (nade milyen nagy ház) villogó 4K/8K képernyőkre. Nem várod meg a fehéret, hanem együtt (sőt előbb) indulsz el a zebránál, mint a helyiek. Tudod a válaszokat a leggyakoribb kérdésekre. Ha John-nak értik a nevedet a kávézóban, csak visszanevetsz. Megszokod, hogy 4-5 méterre előre figyeld a szembejövőket, kinek milyen lesz az útja, nehogy megzavarjátok egymást a haladásban (a többiek is így tesznek veled). Elkezd untatni a Times Square minden esti szokásos diliháza. Az első napok után úgy érzed, hogy nem akarsz most több múzeumot, képet, épületet, látványt.
És akkor megtalálod a parkokat. Március vége, a tavasz az ajtóban áll, a kertészek elkezdenek dolgozni, a Nap egyre erősebben, egyre hosszabb időre süt ki, a feliratos székeket elfoglalják, az öregek elkezdenek pétanque-t játszani, ránézel egy kutyás emberre melletted, biztatóan visszamosolyog.
New York másik arca.
Tekints a másik emberre bizalommal, viszonozni fogja. Tegyél apró kedvességeket, visszakapod mástól. Annyit biztosan megtudsz, hogy bár nem a te világod, lehet élni a világvárosban is.
New York szeret téged.